A magyar futsal elemzése
Absztrakt
Szakdolgozatom a Magyar Futsal elemzése címet kapta. A cím és témaválasztást ecsetelném a következő sorokban. Az első ok, az életvitelemből adódóan jön. Kiskorom óta rendszeresen sportolok, és elmondhatom, hogy én is a magyar futsal aktív részese vagyok. Nap, mint nap ezzel a dologgal is foglalatoskodom (egyetemi teendőim mellett), így kézenfekvő volt, hogy a hozzám legközelebb álló dolgot, próbáljam megmutatni egy olyan szemszögből amilyet talán még nem nagyon láthattak. Jómagam a Mezei-Vill FC Berettyóújfalu csapatának játékosa vagyok,. A másik klub amivel a dolgozatom során foglalkozni fogok, az a Debreceni Egyetem csapata, a DEAC Futsal Club. A DEAC-ra azért esett a választásom, mivel a DEAC kötelékébe is tartoztam, illetve a Debreceni Egyetem hallgatója vagyok, ezért kézenfekvőnek érzem, hogy az egyetem csapatával is foglalkozzak. Illetve ha már lehetőség nyílik arra, hogy e két klub, egy régióból, egy megyéből, azonos osztályban mérkőzik meg egymással, akkor ezt a két klubbot úgy érzem, érdemes lehet összehasonlítani. E két klub összehasonlítását szeretném elvégezni a dolgozatomban, a csapatok eredményességére, célkitűzéseire, fejlődésére, jövőjére, utánpótlás kezelésére vonatkozóan. A címválasztásomat is alátámasztják az alábbi sorok, amelyben két klub Társadalmi Adókedvezményének volumenét szeretném elemezni, illetve feltárni. A TAO rendszer alkalmazása a látvány-és csapatsportok területén napjaink egyik legaktuálisabb témái között van. Sok a kérdőjel ezzel a témával kapcsolatban, a magyar társadalom nagy része kérdőjelezi meg ennek a fajta támogatásnak a létjogosultságát, korrektségét. Ezért szeretném, a futsal szövetség szempontjából, egy kicsit átláthatóbbá tenni a témát.