A litván irodalom büszkesége, aki 1977-ben száműzetésbe kényszerült (ezt követően a Yale-en és a Harvardon tanított) nemcsak költőként (magyarul is jelent már meg kötete), hanem esszéíróként is a mai világirodalom legjelesebb alkotói közé tartozik.Barátja, Joszif Brodszkij frappáns meghatározása szerint Venclova három irodalom hálás fia egyaránt otthon van a litván, az orosz és a lengyel kultúrában, s részben ennek köszönhető, hogy különleges érzékenyéggel tárgyalja a kelet-európai nemzetek és kultúrák közti viszonyokat.A kötetben szereplő írások leginkább ezt a kérdéskört érintik: a litvániai zsidóság történetét, Litvánia kapcsolatát Oroszországgal, Lengyelországgal, a Nyugattal, Litvánia helyzetét a posztkommunista, globalizálódó világban. A kötet legfőbb értéke talán az, hogy a nyugati olvasók számára érthetően és szuggesztíven tárgyalja a kelet-európai nacionalizmusok problémáit, s miközben gyakran kíméletlen őszinteséggel beszél a litván (és egyéb) nacionalisták által elkövetett bűnökről s általában a litván történelem sötét fejezeteiről, megmutatja a kelet-európai hazafiság erőteljes és pozitív szerepét is (jó lenne, írja például, ha a nyugatiak valamivel kevésbé viszolyognának a nacionalizmustól ).Venclova kötete mindemellett hallatlanul izgalmas kultúrtörténetileg is a Vilniusról vagy általában a litván nemzetkarakterről szóló írása a magyar olvasók többsége számára jórészt ismeretlen s ugyanakkor hozzánk mentalitásban, a problémák kezelésében nagyon közel álló világot mutat be: lenyűgözően eleven, költői esszéstílusban.Válogatta, a szövegeket az eredetivel egybevetette, a jegyzeteket és az utószót írta: Bojtár Endre.