Szakdolgozatomban jogerős javítóintézeti nevelésre ítélt fiatalkorú bűnelkövető fiúkról írok. Dolgozatomban arra keresem a választ, hogy mi az oka annak, hogy ezek a fiúk ekkora lemaradással érkeznek be az intézménybe, továbbá mi az oka annak, hogy a javítóintézet keretei között képesek elvégezni az általános iskolát és adott esetben felvetődik annak a lehetősége is, hogy a későbbiekben ezek a fiúk tovább is tanuljanak. Vizsgálatomat a Debreceni Javítóintézetben végeztem és elsősorban az interjúzás technikáját választottam. A vizsgálat során azt mondhatom, hogy ezeknél a fiataloknál a család, mint elsődleges mintaadó közeg sérülése vezetett odáig, hogy javítóintézetbe kerültek. Ez nagyban befolyásolta azt, hogy milyen lett a viszonyuk az iskolához, mint másodlagos szocializációs színtér. Úgy vélem, hogy ezeknél a fiataloknál az elsődleges színtér sérülése utána a másodlagos – iskola - sem működött megfelelően, hiszen sorozatos kudarc élményeiket a bűncselekménnyel kárpótolták. Véleményem szerint, ha ez a két színtér megfelelően működik, akkor ezek a fiatalok ugyanúgy elvégzik az iskolát, ugyanúgy gondolkoznak továbbtanuláson, illetve munkavégzésen is, mint hasonló korú kortársaik. Hiszen láthatjuk, hogy a javítóintézetben megfelelően működik mind a két színtér – nevelői, mely megegyezik a családdal, valamint iskolai. Itt képesek arra, hogy megfelelően tanuljanak, mert meg van számukra a megfelelő támogatás a két említett színtér által.