A bükki Nagymező növényzetének változásai és azok lehetséges okai

Dátum
2010-05-27T10:53:00Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A Nagymező kutatása nagyobb részt a meglévő állapotok, előforduló fajok- és társulások felmérésére, kisebb részben pedig a rendkívüli változatosságot biztosító különleges környezeti tényezők feltárására irányultak. A folyamatok esetleges okairól kevesebb szó esett az idők során. Az elmúlt mintegy 15 év távlatában is bekövetkeztek változások a Nagymező egyes részein, de maradtak olyan területek, ahol a korábbihoz hasonló állapotokkal találkozunk ma is. Itt a változatlanság is informatív értékkel bír, a hosszú távú természetvédelmi fenntartás tükrében. A terület növényzete az idők során részben átalakult, egyes fajok, társulások visszaszorultak, míg mások előre törtek. Ennek lehetséges okai a szukcessziós folyamatok mellett a környezeti tényezők változásában, a terület kezelési módjában keresendők. Jelen vizsgálat célja – a korábbi kutatási eredmények tükrében – a Nagymező növényzetében bekövetkezett egyes változások felvázolása és azok lehetséges okainak feltárása, illetve az eredmények alapján – ott ahol ez indokolt – javaslat megfogalmazása a természetvédelmi kezelési módokra. A hosszú távú változások feltárása kiindulási alap lehet további kutatási célokra, továbbá segítséget nyújthat a terület biomonitoring célobjektumainak kiválasztására.

Leírás
Kulcsszavak
természetvédelem, Bükk, botanika, klíma, Nagymező, Bükk-fennsík
Forrás