A Debreceni Egyetem Pályázati Központ bemutatása „Az állami és egyházi fenntartású, valamint a felsőoktatási intézmények által fenntartott gyakorló iskolák infrastrukturális fejlesztése és eszközellátottságának növelése, fejlesztése meglévő eszközállományának modernizálása” című pályázaton keresztül

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A dolgozatom elején részletesen bemutatott szakmai gyakorlatihelyemen 14 hetet töltöttem el, ezt követően pedig prezentálom a Debreceni Egyetem legfelső vezetőségét a Kancelláriát, azon belül pedig a Pályázati Központot, utóbbi intézménynek próbáltam legjobbtudásom szerint minden osztályát és azok munkáját. A dolgozatom további részében szerettem volna ismertetni a projektmenedzsmentet és a projektek folyamatainak lebontását, annak érdekében, hogy a választott témám minél érthetőbb és lekövethetőbb legyen. Felhívásom részekre osztva szerettem volna szemléltetni, illetve érdekessé tenni azt. A projektek pontos ismertetése hozzájárul ahhoz, hogy a tartalmi részt megértse az ember. Dolgozatom további részében, már az EFOP 4.2.3-22 felhívást boncolgattam a legjobbtudásom szerint, hogy minél jobb rálátást nyerjen, az is, aki nem jártas ebben a témában.

Leírás
Kulcsszavak
EFOP, pályázat, iskola
Forrás