Magyarországi kis- és középvállalkozások életútjának modellezése

Dátum
2006-03-20
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A tanulmány egy kétéves kutatási program első szakaszának lépéseit és eredményeit mutatja be. A kutatás célja a magyarországi kis- és középvállalkozások fejlődési életciklusainak, az egyes életszakaszok sajátosságainak feltárása, valamint stratégiáiknak és a stratégiák kialakulásának vizsgálata. A program kiinduló hipotézise az, hogy a magyarországi kis- és középvállalkozások fejlődési pályája a nyugati piacgazdaságokban már alaposan feltérképezett jellegzetes mintát követi, vannak azonban olyan sajátosságai is, amelyek csak a hazai viszonyok közepette jellemzőek. A felmérés alapvető módszere a személyes mélyinterjú volt, szükség esetén többször megismételve. A mélyinterjúk alapján 300 vállalatról készült esettanulmány. Alapos szűrés után 50 vállalat esete került be a kutatási mintába. A részletesen leírt eredményekből jól látszik, a kiindulópontként használt modell igazolódott: a magyarországi vállalkozások életében valóban törvényszerű ritmusban követik egymást a jellemzőikben egymástól jól megkülönböztethető életfázisok. Ugyanakkor a nyugati modell és az elemzett hazai valóság között vannak eltérések is, amelyek – a kutatás eredményei szerint – elsősorban a vállalkozások alapításának hazai körülményeivel, a rendszerváltás és piacgazdasági fejlődés sajátosságaival magyarázhatók. A magyarországi kis- és középvállalkozások fejlődési életpályájának modellezésére ezért célszerű a nemzetközi szakirodalomból ismert modell módosítása. A javasolt növekedési modellt a tanulmány részletesen bemutatja, ismertetve az egyes életfázisok sajátos jellemzőit, egyedi vonásait.

Leírás
Kulcsszavak
Forrás
Competitio, Évf. 5 szám 1 (2006) , 51-68