Lisztérzékenység, mint a XXI. század betegsége
Absztrakt
Napjainkban már a gluténérzékenység sok ember számára problémát okozhat. A betegség az emésztőrendszert károsítja, pontosabban a vékonybél nyálkahártyáját, ennek következményeként számos más betegség is kialakulhat a nem megfelelő emésztés és felszívódás során. A betegséget a felismerése után azonnal szükséges elindítani a megfelelő kezelést, hogy ne legyenek súlyosabb következményei. A betegség diagnosztizálása napjainkban már egyszerűbb lehet, mivel már az ország számos pontján elérhetőek a gasztroenterológiai vizsgálatok. Ennek révén egész hamar fény derülhet a betegségre és megindulhat a mielőbbi kezelése. Szakdolgozatomban részletezem, hogy mik lehetnek az esetleges táplálékintoleranciás betegségek, emellett konkrétan a gluténérzékenység került a középpontba. A fentiekben leírtam a betegségről néhány fontos információt, ami nagyjából felvázolja azt, hogy mivel is áll szemben egy személy, aki érintett a betegség kapcsán. Kitértem arra is, hogy mi az az allergén, ami a tüneteket kiváltja, valamint szó esett arról is, hogy milyen módszerrel lehet a tüneteket csökkenteni. Munkámban az is megtalálható, hogy a gluténérzékenyek számára mik azok az alapanyagok, gabonafélék, amiket ki kell iktatniuk a táplálkozási szokásaikból, valamint azt is ismertetem, hogy melyek azok a gabonafélék, amivel ezeket pótolni tudják. Mint kiderült, a betegség nem gyógyítható teljes mértékben. A szakemberek csak egy elfogadható állapotot tudnak kialakítani a kórban szenvedő alanyoknál. Ezt az állapotot egy életen át tartó diétával tudják fenntartani. A kutatásom során több terméktípust vizsgáltam meg, ami alapján össze tudtam hasonlítani egy gluténmentes- és egy glutént tartalmazó terméket. A termékek vizsgálata során megtudtam, hogy az alternatív gabonafélék használatát alkalmazva, mi az az alapanyag amiből készítik a lisztérzékenyek fogyasztására szánt élelmiszereket. Leggyakrabban alkalmazott helyettesítő gabona az a kukorica, de ugyanakkor a termékek összetevői között megtalálható még a rizs is. A termékeket nagyrészt kukoricalisztből készítik, előfordul, hogy vegyítik rizsliszttel. Ezeknek a liszteknek a fehérjetartalma alacsonyabb, mint a búzából, árpából, rozsból, zabból készült lisztek fehérjetartalma, s ezek a gabonafélék nem tartalmazzák a glutént. Munkámban kifejtettem, mi is az a glutén (sikér), ami a termékek megfelelő állagának kialakulásáért felelős, mivel ez a fehérje nem található meg a lisztérzékenyeknek szánt élelmiszerekben, ezért ahhoz, hogy a megfelelő állagot el tudják érni más anyagokkal kell ezt pótolni. Ennek révén a gluténmentes termékek emulgeálószereket tartalmaznak.