Volt idő, mikor még az udvari kamara pályáztatta a kizárólagos engedélyt egy-egy bál megrendezésére. És ez nem bárhova szólt: csak a tartományi fővárosokra. És nem akármikor: csak Vízkereszt és Húshagyó kedd között. És nem akármiben megjelenve: klakkos-frakkos- lakkos férfiúk kérhették egy táncra a fodros-bodros leánykákat. És nem is akárhogyan: az örök emléknek szánt (és minden udvarlás nélkül azzá is váló) táncrendekben kellett - nevük bejegyzésével - előre lestoppolni a kiválasztott partnert. Ezeknek az ötletekben gazdag kis relikviáknak az előkerülésével érezhetjük át igazán, hogy a (táncz)rend volt a lelke mind ennek.