Ez a dolgozat a XX. század két leghatalmasabb totalitárius személyi kultuszának összehasonlító elemzését nyújtja. A kutatás központi tézise, hogy ezek a mítoszok nem pusztán propagandaeszközök voltak, hanem mindkét rendszer konstitutív elemei. Nélkülük sem a náci Németország, sem a sztálini Szovjetunió nem lett volna fenntartható. Valójában nem vallásos elemekkel kiegészített politikai diktatúrákról volt szó, hanem politikai-teológiai állami apparátusokról. A két mítosz strukturális hasonlóságai ellenére működésbeli különbségek jellemezték őket. Hitler karizmatikus és spontán személyére épített, akinek a pozitív kondicionálásra épülő kultusza gyorsan összeomlott és feldolgozták. Míg Sztálin személyi kultusza bürokratikus és konstruált volt, ahol a negatív kondicionálásra épülő mítosza lassabban bomlott le és tartós társadalmi traumát hagyott maga után. A dolgozat legfontosabb következtetése, hogy ezek a mechanizmusok nem múltbeli kuriózumok, hanem minden válságban lévő modern társadalomban felüthetik a fejüket.