9789638649041

dc.date.accessioned2008-11-20T11:38:12Z
dc.date.available2008-11-20T11:38:12Z
dc.description.abstractPantheon ez a könyv, azoknak a magyaroknak a dicsőségcsarnoka, akiket az üldözöttek mentéséért Izrael Állam szigorú elbírálásában, a megmentettek tanúsága alapján a Világ Igazainak sorába emelt. Mintegy 700 igaz ember, akik egy elvadult világban életüket kockáztatva nem mérlegeltek, tették, amit tenniük kellett. Aki ezt a könyvet megálmodta – maga is a vészkorszak, a holokauszt túlélője -, mindenben osztozott népe sorsában. Gettó, munkaszolgálat, koncentrációs tábor. Jó sorsa vagy az isteni gondviselés úgy hozta, hogy megélte a felszabadulást. Lelkiismerete parancsát teljesítette, amikor az utókor számára kötetbe foglalta az embermentők történetét, köztük a saját megmentőjének, vitéz Horváth Kálmán századosnak tetteit. Százak vettek részt a halálra szánt zsidók megmentésében, és százezrek nézték végig – kik tehetetlenül, mások közömbösen, németek gyűlölködve, és sok ezer köztisztviselő, a csendőrség és a rendőrség zöme, tevőlegesen – a magyar zsidóság kálváriáját. Hogyan jutott el egy ország idáig? Hol voltak a jó barátok, a kedves szomszédok? Miben bíztak az üldözött százezrek? A kötet gazdag dokumentumanyaga ezekre a mindannyiunkban felmerülő kérdésekre adja meg a megrendítő választ. A zsidóellenes uszítások évtizedei nem múlhattak el nyomtalanul. Máig ható előítéletek ivódtak be akkor a magyar társadalomba. Az út hosszú volt és gondosan előkészített. Részt vállalt benne a magyar Országgyűlés mindkét háza a zsidóságot sújtó diszkriminatív törvények egész sorával, és a magyar kormányok politikája, ami másodrendű állampolgárokká degradálta a zsidókat. A jogfosztás, az előítéletek ébresztése és a fokozódó gyűlöletkeltés egy-egy lépést jelentett azon az úton, ami a magyar zsidóság iszonyú tragédiájához vezetett. Egy ilyen korban vállalni a veszélyt, szembeszállni a gyilkos indulatokkal, akár egy embernek is segédkezet nyújtani, valóságos csodája volt a lélek nagyságának. Az embermentők példája, emlékezés tetteikre, tiszteletadás nagyságuk előtt nem csupán a múlt feltárása. Elvezethet napjaink korszakos feladatáig, egymás megértéséhez és megbecsüléséhez.hu
dc.identifier.bibid000002648255hu
dc.identifier.isbn9789638649041hu
dc.identifier.opachttp://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+000002648255hu
dc.identifier.urihttp://hdl.handle.net/2437/21598
dc.title9789638649041hu
Fájlok
Eredeti köteg (ORIGINAL bundle)
Megjelenítve 1 - 2 (Összesen 2)
Betöltés ...
Bélyegkép
Név:
9789638649041.jpg
Méret:
10.03 KB
Formátum:
Joint Photographic Experts Group/JPEG File Interchange Format (JFIF)
Leírás:
borító
Nincs kép
Név:
9789638649041.txt
Méret:
2.27 KB
Formátum:
Plain Text
Leírás:
ismertető
Gyűjtemények