"A könyv címbéli mottóját Thornton Wilder: A mi kis városunk című drámájából kölcsönöztük. A rendező-narrátor mondja a harmadik felvonás végén. Mensáros László ezt a szerepet többször eljátszotta, sőt élete végén a darab rendezője is volt. Egyik interjújában többek között ezt mondja: "Ez a darab arról a sok-sok millió jelentéktelennek tűnő emberről szól. aki nem tudja elmondani azt, hogy mit érez..., mert egy ideje elfelejttették az emberekkel, hogy fontos az életük... Nagyon fontos!"A Mensáros László Alapítvány egyik legfontosabb célkitűzése volt a művész Emlékkönyvének elkészítése. Amikor munkához láttunk, fotók, dokumentumok, interjúk és kritikák összegyűjtése után a gyermekei rendelkezésünkre bocsájtották a művész naplófeljegyzéseit és szabálytalan önéletrajzi írását, Mit is akartam mondani? Önéletrajz helyett. Ezek kiadatlan kéziratok, de mi használhattuk őket. A Mit is akartam mondani? tulajdonképpen nem más, mint a világ- és magyar irodalom gyöngyszemeinek - Mensáros László életéhez kötődő - gyűjteményes füzére. Néhány dátum nyújt némi segítséget: 1926, 1945-ig, 1978-, 1984-, majd a "Színház vége". A szerkesztőnek módjában állt a művész életét, gondolatait, írásait megismerni - hiszen a hagyaték rendelkezésére állt -, természetesen a teljesség igénye nélkül. Mindenesetre a sajtó alá rendezés folyamatának eredménye az a szabálytalan emlékkönyv. Göethe: Vagyon című versével kezdi Mensáros László önéletrajzát. Mi is ezt tettük. Pontosan úgy, ahogy ő rendezte az anyagot életéne, művészi pályafutásának kronológiai sorrendjében, de soha nem tévezstve szem elől a wilderi gondolatot, amit hitvallásásnak tekintett: "Valahol mélyen, minden emberi lényben van valami örökkévaló." " A szerkesztő