Az RSA valamint az ElGamal titkosítási rendszer ismertetése, összehasonlítása
Absztrakt
A szakdolgozatomban bemutatom két aszimmetrikus titkosítási rendszernek a működését, ezek lesznek az RSA, valamint az ElGamal. Szépen felépítve a kriptográfia kialakulásától, egészen a matematikai alapokon át, a dolgozatom végére megérthetővé válik, hogyan is működnek ezek. Minden résznél igyekeztem saját példákkal bemutatni éppen az adott részt, ezzel könnyítve a megértését. Készítettem egy összehasonlító részt is, hogy nagyjából megértsük miben is különböznek ezek a rendszerek egymástól, na meg persze miben is hasonlítanak. Itt két fontos jellemző alapján indultam el, azokkal hasonlítottam össze. Bemutatok gyakorlati alkalmazásokat, továbbá esetleges veszélyeket/támadásokat is. Majd a legvégén egy összefoglalóban részletezem a végső gondolataimat.