A nemzetközi kutatások egyértelműen alátámasztják, hogy a sertéstelepek működése jelentős hatással lehet a talajvíz minőségére, különösen a nitrát- és ammóniumformák koncentrációjának növekedése révén. Több tanulmány kimutatta, hogy a hígtrágya hosszan tartó alkalmazása során a nitrát-szintek egyes kutakban extrém magas értékeket is elérhetnek, és a szennyezés mértéke nagymértékben függ a talaj típusától, a hidraulikai viszonyoktól és a trágyázási gyakorlattól. A foszfor és a nehézfémek (például réz és cink) hajlamosak a talaj felső rétegében felhalmozódni, ami hosszú távon szintén a talajvízre is hatással lehet. A hígtrágya-kezelés módja – például a savanyítás vagy a biológiai előkezelés – jelentősen befolyásolja a szennyezőanyagok mozgását és az üvegházhatású gázok kibocsátását, így technológiai fejlesztéssel a környezeti hatások mérsékelhetők.

A kutatások szerint a sertéstelepek környezetében nemcsak kémiai, hanem mikrobiológiai szennyeződések is megjelenhetnek, beleértve az antibiotikum-rezisztens baktériumokat is, amelyek közegészségügyi kockázatot jelentenek. Az állattartó telepek szennyvize és a tárolók szivárgása hozzájárulhat a talajvíz ammónia-, nitrit- és nitrátterhelésének növekedéséhez, különösen ott, ahol a szigetelés nem megfelelő. Számos tanulmány hangsúlyozza, hogy a talajvíz nitrátszennyezése világszintű probléma, és a csökkentés érdekében integrált megközelítésekre – hatékony tápanyag-gazdálkodásra, vízvédelmi zónák kialakítására és fejlettebb szennyvízkezelési technológiákra – van szükség.

Összességében a vizsgálatok rámutatnak, hogy bár a sertéstelepek elengedhetetlenek az élelmezés szempontjából, környezetvédelmi szempontból komoly kihívást jelentenek. A fenntartható működés kulcsa a talajvíz folyamatos monitorozása, a trágyakezelés korszerűsítése és a tápanyag-visszanyerési technológiák fejlesztése, amelyekkel a szennyezés kockázata jelentősen mérsékelhető.