A szakdolgozat a terhelt vallomásának szerepét és jelentőségét vizsgálja a magyar büntetőeljárás rendszerében, különös tekintettel a 2017. évi XC. törvény által kialakított eljárásjogi keretekre. A kutatás abból a hipotézisből indul ki, hogy a büntetőeljárás iránya és kimenetele érdemben függ a terhelt jogállásától, valamint attól, hogy miként él a nyilatkozattétel, illetve a hallgatás jogával. A dolgozat bemutatja a terhelt kettős szerepét: egyrészt mint az eljárás alanyát, akit széles körű garanciális jogok illetnek meg, másrészt mint potenciális bizonyítékforrást, akinek vallomása önálló bizonyítási eszközként jelenik meg. Részletes elemzésre kerül a vallomás bizonyító ereje, annak korlátai, valamint a jogellenesen megszerzett vallomások kizárásának kérdése. A munka külön fejezetben foglalkozik a kihallgatás szabályaival, a terhelti jogok érvényesülésével és a befolyásolás pszichológiai aspektusaival. A dolgozat kitér a beismerő vallomás szerepére is a nyomozási és bírósági szakaszban, valamint az eljárást gyorsító alternatívákra. A vizsgálat jogdogmatikai és esetjogi elemzésen alapul, célja pedig annak feltárása, hogy a terhelt vallomása miként járul hozzá a tisztességes eljárás és az anyagi igazság érvényesüléséhez a büntetőeljárásban.