Lézervágás folyamatának helyettesítése turbina alkatrész gyártásánál

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatomat a debreceni telephelyű Oerlikon Eldim (HU) Kft. - nél írtam. A téma egy repülőgép turbina alkatrész gyártási folyamatának módosítása. A célom az volt, hogy bemutassam, hogy egy repülőgép alkatrész gyártási folyamatának megváltoztatásával milyen eredményeket lehet elérni. A vállalat bízott meg azzal a feladattal, hogy egy alkatrészük gyártási folyamatának költségein 4%-ot csökkentsek. A dolgozatban ennek a megvalósítását mutattam be. Mivel lemez alkatrész gyártási folyamatán kellett ehhez változtassak, ezért az irodalom kutatásom során lemezalakító eljárásokat vizsgáltam meg. Először a képlékeny alakításokat részleteztem, a hajlítást, mélyhúzást, hidrofomázást, préselést. Majd a fém kötésekkel folytattam a szakirodalmi részt, ahol főként a keményforrasztásra és a hegesztésre koncentráltam. Végül pedig az anyagleválasztással járó alakításokat elemeztem, mivel a további feladataim során a legnagyobb hangsúlyt két különböző vágási technológiára fektettem. A kivágást, lyukasztást, a finomkivágást és az ollón végzett vágásokat részleteztem. Majd az 1. feladatom kidolgozásával bemutattam a lézervágás technológiáját, gépeit, előnyeit. A vállalatnál 2 lézervágó gép található, ezeket részletesen elemeztem. Bemutattam a lézert, mint fénysugarat, felsoroltam melyik iparágakban alkamazzák. Fémiparban például lézervágásra, lézerhegesztésre, gravírozásra és mérésre is használják. Ezután a 2. feladatpontom szerint a stancolást is részletesen bemutattam. A szerszámait, a gépeit, a technológiáját. Bemutattam, hogy a vállalatnál jelenleg hogyan stancolnak, melyik gépeket használják erre a vágási műveletre. Végül pedig a két kivágó módszert részletesen összehasonlítottam tulajdonságaik alapján. A következő fejezetben részletezem a vállalat által rám bízott feladatot, ami a lemezalkatrész gyártási költségeinek csökkentése volt. Ennek a kivitelezését selejtarány csökkentéssel, táblaterv módosítással, technológia váltással tudtam kivitelezni. Az ötleteimet megvalósítottuk a vállalatnál, számos tesztet sikeresen elvégeztünk. A tesztgyártások során idő méréseket csináltam, ami alapján az utolsó feladat számításait végeztem. Végül pedig a fejlesztés eredményeit ismertetem részletesen, hogy a 4%-os csökkentést hogyan tudtam megvalósítani. A termék gyártási költsége több összetevőből áll, amiket egyesével megvizsgáltam, százalékos értékekkel kiszámoltam és a következő eredményeket kaptam. A selejtarányt 1,5%-ról 0,5%-ra redukáltam, a gépi megmunkálási idő 13%-kal csökkent, az emberi erőt igénylő feladatok ideje 36%-kal csökkent, az anyagkihozatal pedig 7%-kal növekedett. Így a vállalat által elvárt 4%-os költségcsökkentést sikeresen teljesítettem.

Leírás
Kulcsszavak
lézervágás, stancolás, kivágás
Forrás