Kiismerhetetlen hallgatók. Ellenségkeresés a felsőoktatási intézményekben az 1950-es évek elején

Abstract

Az ötvenes évek elején az egyetemi-főiskolai pártszervezetek legfőbb feladatai közé tartozott a hallgatóság soraiba „befurakodott ellenség” leleplezése, melynek érdekében igyekeztek rendkívül sok információt összegyűjteni a hallgatókról. A politikai megbízhatóság megítélése egyrészt az „osztályszármazáson” alapult, ezért az 1949-ben bevezetett új jelentkezési és törzslapok több tucat olyan kérdést tartalmaztak, amelyek a hallgatók és szüleik második világháború előtti és utáni vagyoni-jövedelmi helyzetéről, munkahelyéről, párttagságáról stb. érdeklődtek. Másrészt igyekeztek az indoktrináció valamennyi színterén, így a marxizmus- és oroszórákon, a DISZ rendezvényein stb. folyamatos állásfoglalásra, akár az uralkodó politikai diskurzustól is eltérő véleménynyilvánításra késztetni a hallgatókat. Maguk is erősen kételkedtek azonban abban, hogy vajon mennyire pontos ismereteket is képesek szerezni a diákok politikai nézeteiről. Az indoktrináció korabeli hatékonyságát feltérképező jelentések ugyanis rendre arról számoltak be, hogy az ideológiai ismeretterjesztés egyeseknek nem világnézetet, hanem praktikus tudást nyújt: a hallgatók jó része megtanul „marxista módon” beszélni.