A Bocskai témahét projektötletének kidolgozása a Bocskai István Múzeumban

Fájlok
Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatomban egy olyan helytörténeti ismeretek bővítésére alkalmas témahetet dolgoztam ki, amely megismerteti a 6. évfolyamos diákokkal Bocskai Istvánt és korát, kihangsúlyozva, hogy miért fontos ez a városnak, illetve a környező településeknek. A hiteles, nem legendákon alapuló történelmi ismeretek megerősítik a helyi, valamint a nemzeti identitást, eloszlatja a sztereotípiákat. A diákok a témahét kapcsán megismerik a forráskritika módszereit, ezáltal fejlődik a kritikai gondolkodásuk. Megismerkednek a történelmi szereplőkkel, Bocskai motivációival: azzal, hogy újra és újra felül tudta vizsgálni politikai elképzeléseit. Választ kapnak több sorosfordító kérdésre, mint pl.: a vallásszabadság kérdése a korban, társadalompolitikai lépésének, a hajdúk letelepítésének jelentősége, politikai érdekellentétek kezelése - konfliktusok és kompromisszumok. A Bocskai-témahét elnevezésű projektet jó gyakorlatként szeretnénk bemutatni, példát mutatva arra, hogy milyen pozitív hasznosulása lehet, ha egy tananyag (jelen esetben történelem tárgy) elsajátításához, komplex megismeréséhez az iskola a múzeummal partnerségben, korosztályhoz igazodva működik együtt, illetve bemutatom, hogy a történelmi események hogyan ékelődhetnek be kulturális közegbe és hogyan teremthetnek kulturális értékeket. A témahét helyi identitás-erősítő szerepe mellett kiemelten fontos, hogy a fiatalok tudatába legyenek lakóhelyük múltjának eseményeivel, megismerjék a város történelmét, büszkék legyenek hajdú múltjukra, értékeikre.

Leírás
Kulcsszavak
Múzeumpedagógia, Múzeumi projektfeladat, Tudásátadás
Forrás