A regény címe: Fehéren feketén. - Mi maradhat meg mégis az embernek, ha már szinte semmije nem maradt? Mi igazolhatja egy félhulla nyomorúságos létezését? Én ezt korábban sem tudtam és most sem tudom. Ám idő előtt nem kívánok meghalni. Ez volt a megszólalás indoka. A szerző, González Gallego spanyol és regényét oroszul írta, mert ezen a nyelven tud a leginkább. A regény az utóbbi idők egyik legnagyobb moszkvai könyvsikere. És nemcsak irodalom. A történet a nagypapával kezdődik, aki a Spanyol Kommunista Párt főtitkára volt és Franco diktatúrája emigrációba kényszerítette. Hol Párizsban, hol Varsóban, hol Moszkvában, majd ismét Párizsban élt. A nagypapa mérhetetlenül magára haragította Brezsnyevéket, amikor az úgynevezett eurokommunizmus felé irányította az addig a vonalhoz feltétlenül hűséges spanyol baloldalt, ami nem kevesebbet jelentett, mint azt, hogy az olasz kommunistákkal együtt bírálták a szovjet politikát, s egyáltalán úgy gondolták például némely jugoszláv, vagy éppen cseh kommunistával közösen, hogy ideje felhagyni a vak engedelmességgel a kommunista világmozgalmon belül. Ezért, egyebek között, 1968-ban elítélték a katonai intervenciót. Éppen akkor, amikor Moszkvában tanuló leánya a Kreml kórházában ikreket szült. Az apa egy venezuelai diák, aki azonban hamarosan nyomtalanul eltűnt, de nem politikai okokból, sok párkapcsolat végződött a moszkvai Lumumba Egyetemen ehhez hasonló módon. Az ikrek közül az egyik tíz nappal később meghalt, a másik pedig gyógyíthatatlan betegségben, cerebrális paralízisben szenvedett. És ugyan a Kreml illetékesei nagyon dühösek voltak a nagypapára, viszont ismerték a szovjet illemtant, mely szerint egy pártfőtitkárnak nem születhetnek beteg unokái. Tehát a nagypapának és leányának azt hazudták, hogy az ikrek halottak. Az életben maradt csecsemőt, González Gallego Rubén Davidot pedig különböző kórházakban ápolták mint árvát, majd amikor már kamasz lett, menhelyeken dugdosták.Önéletrajzi könyvében ezt írja harminchárom évvel később: "Én hős vagyok. Hősnek lenni könnyű dolog. Ha nincsen kezed vagy lábad, vagy hős leszel, vagy halott. Ha nincsenek szüleid, bízzál a kezedben vagy a lábadban. És hős leszel. Ha nincsen sem kezed, sem lábad, s ráadásul még árván jöttél a világra, akkor a kör bezárult. Életed végéig hősnek kell lenned. Vagy megdöglesz. Én hős vagyok. Egyszerűen nincsen más választásom." González Gallego Rubén David nyomorék, a lábai és a jobb keze béna, a bal kezén is csak két ujját tudja használni, viszont annál fürgébb észjárású. Azzal sem lesz szimpatikusabb a szinte magatehetetlen gyerek a hihetetlenül primitív gondozónők előtt, akik - mint kiderül később - nem annyira az egészségügyben nyertek képesítést, hanem inkább az állambiztonságnál oktatták ki őket. A proletár internacionalizmus eme alacsonyabb rangú hivatásos alkalmazottjainak többsége ugyanis fajgyűlölő. És amikor a gyerek az anyját keresi, akkor ezt a választ kapja: - az a fekete seggű kurva anyád az utcára tett. Később rádöbben, hogy időnként bizottságok járják végig a rokkant gyerekek számára fenntartott árvaházakat és azokat, akik elérték a tizennyolcadik életévüket és állapotuk reménytelen, úgynevezett elfekvőkbe irányítják át. És látja azt is, hogy idősebb társai rettegnek a bizottságoktól, mert tudják, hogy az elfekvő a biztos halált jelenti. "Megkérdeztem az egyik gondozónőt, hogy mi lesz velem, ha megnövök. Engem is átvisznek az elfekvőbe és meghalok? Természetesen, hangzott a válasz. De hát én csak tizenöt éves leszek és nem akarok ilyen korán meghalni..." A gyerekek már hallottak ezekről az elfekvőkről. Öregek és fiatalok vegyesen feküdtek az ágyakon, többnyire mozgásképtelenek. A kórtermeket nem fűtik, az étkezés szegényes és kevés. Nincsenek kerekes kocsik, az ápolók pedig kevesen is vannak, meg tudják, hogy azok, akik idekerültek úgy sem használhatók semmire, terhet jelentenek az államnak, tehát jobb nekik is, meg mindenkinek, ha minél előbb meghalnak. González Gallegónak azonban szerencséje volt. "Csak azért maradtam életben, mert Oroszországban van egy város, amelyet úgy neveznek, hogy Novocserkasszk. Valószínűleg itt volt a Szovjetunió legjobb elfekvője. Fűtöttek, és kerekes kocsik is voltak. És - tegyem hozzá - derék emberekkel is találkozott ebben a városban és kikerülhetett az elfekvőből. És abban is szerencséje volt, hogy ez már Gorbacsov idején történik, és ugyan reá nézvést az állambiztonságnak van valamiféle titkos rendelkezése, ezt azonban már nem tartják be, és a KGB-nek a legkisebb gondja is nagyobb lett annál az idő tájt, hogy vele törődjön.