Losonczy Anna Belgiumban élő magyar etnológus, aki hosszú ideig tartózkodott Kolumbia csendes-óceáni síkságain. Itt, a világ egyik legcsapadékosabb vidékén, a folyók és a mangróvemocsarak mentén élnek azoknak az afrikai rabszolgáknak a leszármazottai, akiket a 16. századtól kezdve hurcoltak be ide a kereskedők. A területet az őshonos embrá indiánokkal osztják meg, akiket vadembereknek tartanak - e kifejezésben a megvetés és a csodálat egyszerre van jelen. Az indiánok a föld természetadta urai, akik művelésre "átengedték" az irtásokat, a feketeék viszont úgy gondolják, a föld azé, aki megműveli... Ünnepek során találkozik ugyan a két csoport, de nem olvad össze egy közösségbe. Nyelvi érintkezésükben a legegyszerűbbre szűkített spanyol nyelvet használják, a cselekvésekre alkalmazott főnévi igenevek az elkerülhetetlen kommunikáció személytelenségét hangsúlyozzák. Losonczy Anna élethű leírásában megismerkedhetünk az itt egymás mellett élő kultúrák mindennapjaival - a környezethez és az aranyhoz való viszonyukkal, szentjeikkel és rítusaikkal, gyógyítóikkal és sámánjaikkal, hiedelmeikkel és mitológiájukkal - s a keresztény kultúra meghatározó jelenlétével is. E közösségek antropológiai vizsgálatának következtetései a mai Közép-Európának is tesznek fel aktuális kérdéseket. Losonczy Anna élethű leírásában megismerkedhetünk az itt egymás mellett élő kultúrák mindennapjaival - a környezethez és az aranyhoz való viszonyukkal, szentjeikkel és rítusaikkal, gyógyítóikkal és sámánjaikkal, hiedelmeikkel és mitológiájukkal - s a keresztény kultúra meghatározó jelenlétével is. E közösségek antropológiai vizsgálatának következtetései a mai Közép-Európának is tesznek fel aktuális kérdéseket.