A kötet tanulmányait elsősorban az a fölismerés köti össze egymással, hogy a modernségben rendkívüli gyorsasággal változtak meg az irodalmi írás mediális feltételei.A médiumok 1900-as és a 2000-es "forradalma" ugyanis alapvetően alakította át mind a szöveg keletkezésének, mind pedig befogadásának körülményeit.A poiészisz - mint a mű keletkezésének aktusa - éppoly fokozottan van kiszolgáltatva az írással "együtt-gondolkodó" mediális technikáknak, mint az aiszthészisz receptív eseménye az észlelés technikai feltételezettségének.A médiumok ugyanis - miközben előre meghatározzák a tapasztalat hozzáférhetőségének módjait - nem egyszerűen az "üzenet" materiális továbbítóiként viselkednek, hanem aktívan közreműködnek annak artikulációjában s így a jelentésképződés eseményében is.De ahogyan az irodalomalkotás nem csupán kulturális tevékenység, úgy a műalkotások funkciója sem vezethető le a kulturalitásból, pusztán csak azért, mert szövegük létrejöttének ténye elgondolhatatlan a materiális lejegyzés és rögzítés technikái nélkül. Azaz, az irodalmat a maga kultúrtechnikai médiumra való ráutaltsága még nem veti szükségképpen kulturális kódoltság alá.Mert miközben bizonyosan megnyilvánít kulturális funkciókat, sokkal inkább egyik kitüntetett teremtője annak a diszkurzív valóságnak, amelyben maga a kulturalitás is elhelyezkedik. Aki e kérdések szövevényes összefüggései között megértésre törekszik, annak - álljon vitában bármely koncepciókkal - elsősorban azt kell engednie, hogy a szóban forgó dolog vezesse. Ami természetesen nem annyit tesz, hogy a nézetkülönbségek során beérhetjük a vélemények puszta függőben hagyásával. Mert aki valóban meg akar ismerni valamit, nem elégedhet meg véleményekkel: egyetlen nézetkülönbséget sem oldott még föl a másik véleménytől való puszta elhatárolódás. A közfelfogás nézetéből a megértés keresése persze könnyen az engedékenység gyanújába keverhető. Holott megértésre jutni valamiben - Heidegger figyelmeztet rá - mindig sokkal nehezebb, mint felfüggeszteni az érte folytatott küzdelmet.