Kollektív igényérvényesítés Magyarországon
Absztrakt
Dolgozatom témája a kollektív igényérvényesítés. Magyarországon kollektív igényérvényesítéssel összefüggő perek a társult perek és a közérdekű perek. Szakdolgozatom első részében ezeknek a pereknek az előnyeiről, hátrányairól, a magyar jogrendbe való beépítésükről, a gyakorlati szerepükről van szó, tehát szerettem volna a kollektív igényérvényesít jogintézményét minél széleskörűbben bemutatni. A további fejezetekben a kollektív igényérvényesítés története is említésre kerül, azon belül pedig az amerikai class action modellel foglalkoztam részletesebben. Az amerikai modell mellett néhány európai modellel is foglalkoztam, mivel fontosnak tartom annak vizsgálatát, hogy a különböző európai országokban hogyan jelenik meg ez a jogintézmény. Mindezek mellett arra kerestem a választ, hogy Magyarországon az új polgári perrendtartás által bevezetett kollektív igényérvényesítési mechanizmusok hoztak-e érdemi változást a polgári elárásjog területén, elősegítik-e, megkönnyítik-e az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést, illetve biztosítják-e azokat a lehetőségeket, amelyeket azoktól elvárunk.