Útvonaltervező szoftver tervezése és implementálása

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatom folyamán egy, a kis vállalkozók számára is elérhető árú útvonal tervező szoftver elkészítése volt a cél. A szoftver egy olcsó, egyszerűen használható webes alkalmazás, amely segít a felhasználónak rövid idő alatt, egy optimális kiszállítási terv elkészítésében. Szakdolgozatom megírása során, számomra jelentős szakmai tudásra tettem szert, köszönhetően a tanáraim segítőkész hozzáállásának. Segítségükkel sikerült egy komplex összefüggő folyamatot leírnom. E folyamat alatt a dolgozat kitűzött projektjeit érintve lehetőségem volt jelentős ismeretekre szert tenni a vizuális programozás működéséről, a kiszállítási folyamatok optimalizálásáról, a piac működéséről, egyetemi tanulmányaim során tanult számítások élő példán való alkalmazásáról és a kapott eredmények hatékony kiértékeléséről. A befektetett munkám jelentős részére az alkalmazásban használt logikák kialakítása volt és megvalósítása, majd egy modern és egyszerű felhasználói felület kialakítása, végül pedig az alkalmazás valós példán való kipróbálása, eredményeinek vizsgálatára, majd a kapott eredmény összehasonlítását egy manuális tervezéssel és ezen tervezéseknek a kiértékelése töltötte ki. Az alkalmazás által tervezett útvonalat összehasonlítva egy személy által tervezett útvonallal bebizonyosodott, hogy az alkalmazás használatával rengeteg aspektusban javulás tapasztalható. A két útvonalra, ugyanazon számítások elvégzése után világossá vált, hogy az alkalmazás használata jelentős időbeli spórolást, költségmegtakarítást és jelentős károsanyag kibocsátás csökkenést vonz magával. A tervezés idejét tekintve 95%-os csökkenés volt tapasztalható, összköltséget vizsgálva 19%-os csökkenés volt megfigyelhető és egy körút alatt az alkalmazás által tervezett útvonal károsanyag kibocsátása is több, mint 14%-kal volt kisebb. Ezek az aspektusok nagyban elősegítik egy kis vállalkozás fenttarthatóságát, és a profitjának növekedését. A leírtak alapján kijelenthetjük, hogy a dolgozat során végzett tervezések és számítások sikeresek, az útvonalak optimalizálása eredményes, így a választott probléma megoldása sikeresnek tekinthető.

Leírás
Kulcsszavak
gépészet
Forrás