Az erőszakos nemi erköcs elleni bűncselekmények
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Vizsgálódásom középpontjába az erőszakos nemi erkölcs elleni bűncselekményeket helyeztem. Célom mindezzel az volt, hogy megvizsgáljam az erőszakos közösülés és a szemérem elleni erőszak tényállásának minden elemét. Véleményem szerint az erőszakos bűncselekmények közül a közvéleményt napjainkban talán ez a két bűncselekmény foglalkoztatja a leginkább. A médiában szinte hetente értesülhetünk arról, hogy e szörnyű bűncselekményeknek újabb áldozatául esett valaki. A média szerepe azonban véleményem szerint kettős: egyrészt igyekszik hiteles, naprakész információkkal szolgálni a társadalom felé, azonban előfordult már olyan eset is, amikor a bűncselekményt elkövető – személyiségében sérült személy - azért viszi véghez tettét, hogy a média középpontjába kerülve „figyeljenek fel rá”.
Az erőszakos bűncselekmények elkövetői, számos esetben ún. kísérő vagy járulékos bűncselekményként megvalósítják a nemi erkölcs elleni bűncselekmények valamelyikét.
A nemi erőszakot elkövetőket nem lehet valamilyen demográfiai ismérv- kor, iskolázottság vagy jövedelmi helyzet alapján egy csoportba sorolni. Általában azonban olyanok követik el, akik számára a férfiasság valahol azt jelenti, hogy a szex, erőszakkal párosul. A másik feletti dominancia jelenti az izgalmat, a lényeg tehát a leigázás.
Dolgozatomban megkísérlem a téma hatályos és már nem hatályos szabályozását mind az egyetemes, mind pedig a magyar jogfejlődés állomásait végigjárva feldolgozni. A hatályos szabályozás alapján a tényállás egyes elemeit vizsgálom. Ismertetést adok a cselekmények, mint bűnös cselekmények megítélésre vonatkozó elméleti irányzatokról. Külön fejezetben érintem a családon belüli elkövethetőség problémáit és ezzel együtt a látencia okait, a jogos védelem újraszabályozását e két tényállás tükrében, illetve statisztikai adatokat elemzek az elmúlt évek adatai alapján.