Egy hazai kkv, a Zákány Szerszámház Kft. működésének és versenyképességének vizsgálata

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A célom a dolgozattal, hogy megismerjem és bemutassam a választott vállalkozást, továbbá, hogy megvizsgáljam, hogy képes-e piacvezetővé válni Magyarországon. Dolgozatom első felében bemutatom a témához kapcsolódó fogalmakat, illetve ismertetem a kis- és középvállalkozások fontosságát. Az eredmények fejezet első felében ismertetem a választott vállalkozás általános adatait, történetét, szervezeti felépítését, valamint vízióját és misszióját. Ezután a vállalkozás külső és közvetlen környezetét elemzem PESTEL, illetve Porter öttényezős modellel. Termékeinek piaci helyzetét a BCG mátrix segítségével vizsgálom, majd a versenytárselemzéssel meghatározom a vállalkozás legnagyobb riválisát. Ezt követően kitérek a cég marketingtevékenységére, amit a marketingmix (4P) használatával elemzek. A pénzügyi helyzetet vagyoni-, pénzügyi- és jövedelmezőségi mutatószámokkal mutatom be az elmúlt 3 év beszámolói alapján. Végül a SWOT elemzéssel összegzem a vállalkozás erősségeit, gyengeségeit, lehetőségeit és veszélyeit.

Leírás
Kulcsszavak
kkv, versenyképesség, működés, mikrokörnyezet, makrokörnyezet, marketing
Forrás