A területi különbségek újabb vetülete: a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű diákok térbeli eloszlása a Nyíradonyi járásban

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A rendszerváltás óta, hazánkban gazdasági és társadalmi szerkezet váltás zajlott le. Ennek egyik jele, hogy az országos átlaghoz képest, egyes régiók/vármegyék kiemelkedek vagy éppen lesüllyedtek. Ilyen területek hagyományosan az északkeleti és a délnyugati vármegyék, vagy akár említhetnénk a kelet és nyugati különbségeket is. Eme szakdolgozat viszont nem a gazdasági különbségek okaira kíváncsi, hanem arra hogy ezek milyen hatással voltak a társadalomra nézve. Pontosabban megvizsgálja azt, hogy hogyan hatottak ezek a hátrányos és a halmozottan hátrányos státuszú diákok számának alakulására. Egy olyan járásban, amely alapvetően hátrányban lévő településekből jött létre, s még a vármegyéjén belül is periférián helyezkedik el. Ehhez központi és oktatási statisztikákat használva feltárja, hogy miként alakult ezen tanulók száma. Továbbá ismerteti, hogy milyen települési viszonyok között élnek ezen emberek.

Leírás
Kulcsszavak
hátrányos helyzet, Oktatás, Járások helyzete
Forrás