A torony csöndje

Abstract

A körösszegi lakótorony belső tere egy olyan minőséget hordoz, amely az épület fizikai pusztulásától független: a vertikalitás, a falak tömege és a fény sajátos együttállása szakrális, elvonult atmoszférát teremt. A tervezett beavatkozás kiindulópontja ez az élmény – és annak felismerése, hogy a torony felsőbb szintjei belülről szinte elérhetetlenek, miközben a kíváncsiság egyértelműen felfelé irányul. A koncepció egyetlen elemre redukálódik: egy corten acél lépcső-szerkezetre, amely a torony egyik belső falához illeszkedik, az egykori lépcsőnyomokat követi, és az utolsó feltételezett középkori szintig emelkedik. A lépcső nem rekonstruál és nem uralni akar – eszköz, amely a teret vertikálisan járhatóvá és átélhetővé teszi. Menetén kisebb platformok nyílnak a toronyfalak réseiben, amelyek nem külső kilátóként, hanem belső megfigyelőpontokként működnek: a falvastagságot, a fény változását és a tér fokozatos kinyílását teszik megtapasztalhatóvá. Az anyagválasztás – a corten acél idővel kialakuló rozsdavörös patinája – vizuális párbeszédet teremt a középkori téglafalazattal, miközben a kortárs beavatkozást egyértelműen elkülöníti az eredetitől. A szerkezet reverzibilis: a torony külső képét, tájban betöltött magányosságát és belső csendjét nem érinti. Amit megváltoztat, az csupán annyi: a torony mostantól végigjárható.