9637416854
| dc.date.accessioned | 2008-11-18T01:37:57Z | |
| dc.date.available | 2008-11-18T01:37:57Z | |
| dc.description.abstract | Könyvemben Ady és Léda szerelmének alakulását követem nyomon 1903. szeptemberétől 1912. márciusáig. Kezdetben a költő hirtelen fellobbanó lángoló szerelmét, rajongó hódolatát Léda talán érdeklődéssel, némi hiúsággal fogadhatta, de mélyebb érzést ekkor még nem táplál iránta. Ady első levelében még azt írja: "Pedig úgy jöttem, s íme, most is azt fogadom: olyan leszek, amilyennek Maga óhajt, édes Egyetlen." (...) Léda valószínűleg Ady második párizsi útja idején, 1906-ban hódol be a már hírnevet szerzett költőnek, amikor megjelent az Új versek kötete, benne a Léda asszony zsoltárai ciklussal. Most már Léda is féltő szerelemmel ragaszkodik hozzá, de kapcsolatuk egyre zaklatottabb, a boldog összhang egyre ritkább köztük. Az évek múlásával viszonyuk mind jobban elmérgesedik. Ennek okát is igyekeztem feltárni a könyvben. 1909 júniusában már így ír Ady Lédának: "Sajnos, Maga nekem nem volt jó sorsom, holott az akart lenni. Bár vesztem volna Nagyváradon, bár ne csináltam volna meg, amire Maga bíztatott, ezt a hatéves kálváriát." Most már menekülne Ady e kapcsolatból, de nincs hozzá se ereje, se bátorsága, és még évekig halogatja a szakítást. "Két betegesen érzékeny idegember, két összeférhetetlen, túlduzzadt egyéniségtudat találkozásából nem születhetett harmónia, s elkerülhetetlen volt a gyászos vég", amelynek lírai megfogalmazása az 1912. márciusi végzetes összeveszésüket követően megszületett Elbocsátó, szép üzenet volt.(Péter I. Zoltán) | hu |
| dc.identifier.bibid | bibDEK00587358 | hu |
| dc.identifier.isbn | 9637416854 | hu |
| dc.identifier.opac | http://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+bibDEK00587358 | hu |
| dc.identifier.uri | http://hdl.handle.net/2437/15079 | |
| dc.title | 9637416854 | hu |