Gyermekvédelmi gondoskodásban élő serdülők kötődésének és mentalizációs képességeiknek vizsgálata a társadalmi alkalmazkodás tükrében
Gyermekvédelmi gondoskodásban élő serdülők kötődésének és mentalizációs képességeiknek vizsgálata a társadalmi alkalmazkodás tükrében
Dátum
2014-05-04T16:06:49Z
Szerzők
Varga, Zoltán
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Kutatásomat, melyben a kötődési mintázatokat, a mentalizációs képességet és a társadalmi alkalmazkodást vizsgáltam, a fent említetteket figyelembe véve terveztem. A kötődési mintázatok és a mentalizációs készség vizsgálata alapvetően egy retrospektív szemlélet, hisz a kora gyermekkori tapasztalatok hatását vizsgálom meg az említett, egymással kapcsolatban álló két változóban. A Jesness-teszt segítségével pedig elsősorban a jelenre fókuszálva próbálok meg a társadalmi alkalmazkodás minőségére vonatkozó mutatókat vizsgálni 4 skála mentén, illetve megnézem, hogy az említett változók, vagyis a kötődés és a mentalizációs képesség milyen hatást gyakorol a Jesness skálákon.
Leírás
Kulcsszavak
gyermekvédelem, mentalizáció