A szakdolgozat azt a rendkívül aktuális kérdést járja körül, hogy hol húzódik ma a határ a hagyományos emberi művészet és a mesterséges intelligencia által generált képek között. A dolgozat bevezeti az olvasót a technológiai alapokba, a neurális hálóktól egészen a diffúziós modellekig. Tisztázása után mélyebb vizekre evezve olyan filozófiai és jogi dilemmákat boncolgat, mint a digitális alkotások „lelke” vagy az új típusú alkotó, a „promptográfus” szerepe. A dolgozat kutatási részének gerincét egy saját, több mint száz fős kutatás adja, amelyben a résztvevők megpróbálták megkülönböztetni a valódi műalkotásokat a Midjourney és a DeepAI képeitől. Ha termékként tekintünk a mesterséges intelligenciára, a Kano-modell elemzése egyértelműen rámutatott arra, hogy a felhasználók ma nem a még tökéletesebb látványvilágot, hanem sokkal inkább az átláthatóságot és a jogtisztaságot várják el. Végső soron az írás arra a következtetésre jut, hogy a jövő nem a gép és ember harca, hanem egy újfajta együttműködés, ahol az emberi kreativitás marad a legfőbb érték.