Hajdúszoboszló, mint turisztikai termék pozícionálása:

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Hazánk egyik legismertebb gyógyfürdője Hajdúszoboszló városához köthető. Hajdúszoboszlót gyógyvize emelte ki a hajdúvárosok sorából, s ez lett az egyik legfontosabb vonzereje. A város nemcsak a térség kiemelkedő turisztikai központja, hanem az egyik legkeresettebb üdülő- és gyógyhely Magyarországon. Ezen kívül a külföldi vendégek körében is népszerű nyaralási célpontnak számít. A gyógyvíz felfedezésének története mára már legendássá vált itthon és külföldön egyaránt. Hajdúszoboszlói lakosként megtapasztalhattam, hogy a fürdő fejlesztésének eredményeképpen fokozatosan fejlődött a városi élet. Diákmunka keretén belül lehetőségem adódott a fürdő több területén is dolgozni, így beleláthattam a cég működésébe. Tanulmányom elvégzése után újra a cégnél helyezkedtem el, állandó dolgozóként a szálloda recepcióján. A Hungarospa Thermal Hotel Hajdúszoboszló turisztikai kínálatának színfoltja és a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. központi része, mely szakdolgozatom témájául szolgál. Öt év tapasztalatai alapján, a munkám során szerzett ismereteimen keresztül szeretném bemutatni, valamint a marketing tevékenységét elemezni. Azért választottam ezt a témát, mert fontosnak tartom kiemelni az elmúlt tizenöt év sikereit, ennek ellenére szükségessé vált a fejlődés külső és belső szinten, értem ez alatt a szálloda stratégiáira vonatkozó fejlesztést, valamint az épület korszerűsítését. Véleményem szerint a jól szervezett marketing tevékenység hozzájárul a piacon való versenyképesség eléréséhez. Dolgozatom célja, hogy a vezetőváltást követő új szemléletmód és modern stratégiák bevezetése meghozza a kívánt hatást, ezáltal felülmúlja az eddig elért sikereket is.

Leírás
Kulcsszavak
marketing, szállodamarketing, marketingtevékenység
Forrás