"A kötet tizenkét alkotójának rokonsága talán egyetlen megértési lehetőségben rejlik: személyes és kollektív identitáskeresésük nem statikus pszichoszociális kultuszhelyzet, mint ahogy nem a "posztmodern állapot" kis narratíváinak statisztériára alkalmas szereptévesztése sem: ellehetetlenülés, kisajátítás, semmítés, hanem a folytonos szellemi ébredésekben gazdagodó, kiteljesedő, áthagyományozott nagy narratíva, az ethosz axiológiailag menthető és továbbírható emanációja. Mint ahogy a Foucault-nál (folklorizáltan?) jelentkező anonim gondolat sem feltételezhet anonim beszélőt, még kevésbé anonim beszélő közösséget..." (Balázs Tibor)