A VOKE Egyetértés Művelődési Központja színházi marketing tevékenységének vizsgálata

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A dolgozat témája a Debreceni VOKE Egyetértés Művelődési Központja egyik rendezvényének a vizsgálata. A rendezvény, amit vizsgáltam a Színházi Esték, azon belül is a 2018-as Tavaszi Színházi Esték. A dolgozat felépítését tekintve hat nagyobb fejezetből áll. Az első fejezetben egy fogalomtár található, a témához illeszkedő legfontosabb fogalmakkal, ilyen például a rendezvény, a színház, a marketing, a közművelődési intézmény stb. A következő fejezetben egy rövid háttér információ olvasható a VOKE jelenlegi helyzetéről, arról hogyan működik a városban a nagyobb intézmények mellett. Szintén ebben a részben olvasható egy történeti áttekintés, amely a művelődési ház legmeghatározóbb eseményeit és időpontjait tartalmazza. A harmadik fejezet már a konkrét rendezvény sorozatról szól, arról hogyan és mikor alakult ki, mennyi előadást szerveznek évente, mi a színháznak a stratégiája. A következő, azaz a negyedik fejezet egy komplett marketing részt foglal össze. Ismerteti, hogy miért fontos a marketing ismerete, mi a feladata, mit jelent a HIPI-elv, hogyan működik a marketing-mix a színházi program esetében, valamint a fejezet végén egy nagyon rövid, egy oldalas rendezvényszervezési összefoglaló kapott helyet. A dolgozat gazdagítása érdekében interjút készítettem a Vasutas művelődési ház intézményvezetőjével, Kardos Ilonával. Az ötödik fejezet erről tartalmaz értékelést. Az intézmény fontosnak tartja, hogy a működése során folyamatosan mérje a közönsége, látogatói elégedettségét, és észrevételeit, annak érdekében, hogy javítsa és fejlessze a szolgáltatásait. Ennek érdekében kérdőíves felmérést végeznek a rendezvényeiken. A hatodik, és egyben az utolsó fejezet ezekből a kérdőíves felmérésekből egy értékelést foglal össze, diagramokkal szemléltetve a hozzá tartozó leírást. A dolgozat végén mellékletben megtalálható a kérdőív és az elkészített interjú is.

Leírás
Kulcsszavak
Színház, Marketing, Tavaszi Színházi Esték, Kardos Ilona, VOKE Egyetértés Művelődési Központja
Forrás