Labdarúgási adatok elemzése SAS eszközök segítségével

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatomban az egyik legnevesebb futballal foglalkozó weboldal, a Transfermarkt adatait elemeztem a SAS Enterprise Guide szoftver segítségével. Előállítottam egy olyan Process Flow-t, melynek segítségével lekérdezhető a 14 vizsgált európai bajnokság utóbbi 11 teljes szezonjának a tabellája, illetve a mérkőzésnaptára. Vizsgáltam továbbá a játékosok révén felvonultatott értékösszeg, illetve a bajnokságbeli helyezés vonatkozásában a mérkőzéseken született eredményeket. Górcső alá vettem a Nemzetközi Sporttudományok Központjának egyik korábbi jelentését. A jelentésben publikált adatokat összehasonlítottam a rendelkezésemre álló adatokkal, ezekről különböző grafikonokat, táblázatokat készítettem. Ezt követően a Fantasy Premier League pontrendszerét segítségül véve alkottam egy saját pontozási rendszert, amely nagyon jól kifejezi a kapcsolatot a csapatok játékosai által elért teljesítmény, illetve a csapat által a bajnokságban szerzett pontok száma közt. Majd a dolgozatom legvégén e pontozási rendszer segítségével összehasonlítottam 6 európai élcsapatot a teljesítményük alapján egy variancia analízis keretében.

Leírás
Kulcsszavak
SAS, SAS Enterprise Guide, Labdarúgás, adatvizualizáció
Forrás