Elektronikus Szavazórendszerek

Dátum
Szerzők
Göczi, Loránd
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A mai világban lépést kell tartani a technológia fejlődéssel még olyan területen is, mint a választás. Korunkban a választási rendszerek nagy része papír alapú, ami a cserépszavazás óta már egy kiforrottabb dolog, de véleményem szerint a következő lépcsőfok a digitális szavazás lesz, ahol minden teljesen elektronikusan és azonnal fog történni. Vannak ma már olyan országok, ahol lehet elektronikusan szavazni, de nem ez a jellemzően elterjedt mód. Diplomadolgozatom célja egy olyan rendszer bemutatása és egy részének implementálása, ami a lehető legmodernebb eszközöket használja, mint például a nemrégiben bevezetett elektronikus személyigazolvány, rövidebb nevén az E-Személyi. Feladatom komplexitását jól mutatja a megkövetelt biztonsági kihívások, mint például a titkos kommunikáció (SSL) felépítése, a titkosítás, a tanúsítvány kezelés és a különböző platformok használata, mint például a Java és az Android. Gondoljunk csak bele, mennyivel egyszerűbb lenne otthon szavazni sorban állás helyett és csak egy személyigazolványra, illetve egy leolvasó készülékre lenne szükségünk. Elsődleges felhasználása nem feltétlen a jelenlegi rendszerek teljeskörű lecserélésé lenne, hanem csak egy adott terület kiváltása. Az országgyűlési választásokon például a külhoni magyarok szavazatát lehetne digitalizálni ahelyett, hogy a követségen sorban kellene állni, vagy előtte való napokban regisztrálni, hogy hol szeretnénk a szavazatainkat leadni és persze maga az eredmény is sokkal később kerül feldolgozásra, kiértékelésre. Kisebb, nem feltétlenül országos szintű választások lebonyolítására is alkalmazhatnánk, mint például az egyetemi életet nagyban befolyásoló, kari tanácsok döntéseinek meghozatalához szükséges szavazáskor. Ezek mellett a felhasználási területe túlmutat a szavazási rendszereken, az-az bármilyen területen fel lehet hasznosítani, ahol a személyek hitelesítésére van szükségünk amellett, hogy azok kiléte anonim maradjon. Az egyik ilyen terület lehet a közvélemény kutatás is.
Leírás
Kulcsszavak
I-voting, I-Szavazás
Forrás