9639087920
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A Tanulószótár a legékesebb bizonyítéka annak, hogy lassan, de egyértelműen közelítünk a '90-es évek elején még évtizedekkel előttünk járó nyugati szótári kultúrához. A szótárak között ez a szótár veszi ugyanis leginkább figyelembe a nyelvtanuló célcsoport - legyen az érettségiző diák vagy nyelvvizsgára készülő felnőtt - igényeit. A szókincset is ennek megfelelően állítják össze a szerzők, a szótárban szép számmal találhatók a beszélt nyelvre, a kötetlen társalgásra jellemző szavak, nyelvi fordulatok, valamint diáknyelvi elemek is. A szócikkek szerkezete pedig kevésbé összetett, mint a kéziszótáraknál (azaz kezdő nyelvtanulók számára is könnyen érthető), mégis tartalmazza az összes szükséges információt.