Az ártalmas gyermekkori élmények hatása a reflektív funkciókra és annak disszociációval mutatott összefüggései felnőttek körében

Abstract

Bevezetés: A gyermekkori ártalmas élmények – mint az elhanyagolás, bántalmazás vagy diszfunkcionális családi környezet – komplex, hosszú távú hatással lehetnek egy egyén fejlődésére, növelve a pszichológiai és biológiai betegségek kockázatát. A szakirodalmak összefüggést mutatnak a gyermekkori traumatizáció és a disszociáció mindkét formája, a mentális tünetekben megnyilvánuló pszichoform és a testi tünetekben jelentkező szomatoform disszociáció között. A disszociáció és a traumatizáció közötti kapcsolat mögöttes mechanizmusainak feltárása azonban még hiányos. A reflektív funkció egy olyan képesség, mellyel képesek vagyunk saját és mások viselkedését belső mentális állapotokkal összekapcsolni és ezek mentén megérteni. Ezen funkció sérülése integrációs zavarokat és fokozott mentális sérülékenységet okozhat. Feltételezésünk szerint ez a funkció közvetítő tényezőként lehet jelen a gyermekkori traumatizáció és a disszociatív tünetképzésre való hajlam között. Célkitűzés: A kutatás célja feltárni, hogy a gyermekkori ártalmas élmények miként befolyásolják a reflektív funkciókat, és ez milyen módon kapcsolódik a felnőttkori disszociatív tünetképzésre való hajlamhoz. Módszer: A mintát 134 fő (átlagéletkor: 35,2 ±13 év) alkotta. Az adatfelvétel online, hólabda módszerrel történt, önkéntes és anonim módon. A demográfiai kérdéseken túl a gyermekkori ártalmas élményeket (ACE), a disszociatív élményekre (DES) és a szomatoform disszociációra (SDQ-20) való hajlamot, valamint a reflektív funkciót vizsgáltuk (RFQ-H) önkitöltős kérdőívek segítségével. Eredmények: A mintának 71,6%-a számolt be legalább 1, és 26,1%-a több mint 4 ártalmas gyermekkori élményről. A minta 4,5%-a pszichoform-, 3,7%-a szomatoform disszociatív hajlamot mutat, 3%-a pedig mind a két formát egyaránt. Egy mediátoros útanalízissel vizsgáltuk a változók közötti összefüggéseket. A gyermekkori ártalmas élmények és a szomatoform disszociáció kapcsolatában a reflektív funkció mediáló szerepe 24,6% magyarázó aránnyal volt kimutatható. Amikor pedig a pszichoform disszociációra gyakorolt hatást figyeltük meg, a mediáció a kapcsolat 31,4%-át magyarázta. Következtetés: A reflektív funkció sérülése vagy romlása részben közvetíti a gyermekkori ártalmas élmények és a disszociáció közötti kapcsolatot. Ez felhívja a figyelmet a reflektív funkció szerepére a trauma hosszútávú hatásának megértésében, valamint kiemeli jelentőségét a disszociatív tünetek kezelésében.