A LEADER program – a vidékfejlesztés egyik eszköze
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Dolgozatom témájaként az Európai Unió vidékfejlesztési politikájának és eszközeinek összefoglalását, azon belül a LEADER program és szemlélet bemutatását választottam.
Magyarország 5 éve csatlakozott az Európai Unióhoz. Az azóta eltelt idő alatt sok különböző véleményt lehetett hallani a tagság előnyeiről, hátrányairól. A megítélés mindig attól függ, mi volt az „ítélkező” elvárása. Természetesen erre sokan sokfél választ adnának, de az egyik fő elvárás a felzárkózás volt: Magyarország felzárkózása az Uniós tagállamokhoz, és országon belül a vidék felzárkózása és életkörülményeinek javulása.
Csárdaszállási lakosként nap, mint nap szembesülök a vidéki terület elszegényedésével és lemaradásával, az ott élők gondjaival. Személyes tapasztalataim alapján úgy gondolom mindenképpen érdemes és kell is egyre nagyobb hangsúlyt fektetni a vidékfejlesztésre, s ennek érdekében meg kell ismerni az Unió által biztosított lehetőségeket és élni kell azokkal. Dolgozatom elején bemutatom az Európai Unió vidékfejlesztési politikájának történetét és felépítését, melynek legfontosabb eleme a Közösségi Kezdeményezések keretei között létrehozott LEADER program. A LEADER program általános jellemzőinek és első három szakaszának ismertetése után kitérek a LEADER negyedik szakaszára, melyet együtt kell ismertetni a 2007-2013 közötti időszakra tervezett Európai Unió vidékfejlesztéssel, hiszen a LEADER program olyan fejlődésen ment át az elmúlt két évtizeden, hogy már nem lehet külön kezelni és tárgyalni a vidékfejlesztési politikától – annak szerves részét képezi és a LEADER szemlélet a vidékfejlesztés többi eleménél is alkalmazásra kerül. Befejezésként kitérek Körösök Völgye Akciócsoport bemutatására, mely során írok többek között a térség természeti adottságairól, helyzetéről, a lehetőségekről és a megvalósult fejlesztésekről.