Territoriális viselkedés, agresszió és reziliencia sportolóknál

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatomban sportolók territoriális viselkedését, illetve annak rezilienciával, valamint agresszióval való összefüggéseit vizsgáltam. Mintámat 116, többségében hobbiszintű sportoló alkotta, akiket önbevallásos kérdőívekkel mértem. Mérési eredményeim alapján a territoriális igény összességében pozitív kapcsolatban áll az agresszióval, viszont alskálái közül csupán a nem anyagi territoriális igényről mondható el ugyanez. Elmondható továbbá, hogy nincs szignifikáns különbség a territoriális igény és az agresszió kapcsolatában egyéni- és csapatsportolók között, valamint az is megállapítható volt, hogy a reziliencia nem szignifikánsan mediálta ezt a kapcsolatot. A dolgozatomban feltűntetett eredmények véleményem szerint hasznos információt nyújthatnak a témában az érdeklődők és szakemberek számára, hiszen korábbi kutatásoknak nyújt megfelelő alátámasztást, illetve eddig még nem kutatott témában is megpróbál állást foglalni.

Leírás
Kulcsszavak
Territorialitás, territoriális viselkedés, reziliencia, agresszió, sport, sportpszichológia
Forrás