"A hopik könyve, jóllehet nem előzmények nélkül, mégis jelentős változást mutat Oravecz költészetében. A könyv egy sosóni pueblo indiántörzs világképét, a természethez kötődő nyelvi gondolkodását imitálja. A személytelenség nyelvét a természet egyetemessége olyan szubjektivitással tölti föl, amelynek semmi köze az emberi egyéniséghez. A nyelv az emberi egyediséget mértéktelenül meghaladó személyességgel kerül kapcsolatba, ami az európai humán kultúrát ismét kapcsolatba hozza erőszakosan felejtésre ítélt kultikus előzményeivel. (...) Oravecz későbbi művei, elsősorban a Halászóember szempontjából nyilvánvalónak látszik, hogy A hopik könyvének tétje a világban való elveszített otthonosság, illetve az otthonosság ideológiák nélküli nyelvének visszaszerzése volt." (Schein Gábor)