A kiskorúak büntetőjogi védelme
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A dolgozatom témája a kiskorúak büntetőjogi védelme.Látni fogjuk, hogy a gyermekek valóban mennyire védtelenek, illetve hogy mennyi gyötrelemnek vannak kitéve és szinte valóban együtt sodródnak az élettel.Talán már azt is mondhatjuk, hogy tömegjelenséggé vált az olyan bűncselekmények, amelyeket a kiskorúak ellen követnek el.A dolgozatom elején szeretnék pár szót szólni a 2012. évi C. törvény újításairól leginkább az életkorral kapcsolatos változásairól majd ezt követően részletezni azon tényállásokat, amelyek a kiskorúak büntetőjogi védelmére szolgálnak. Öt részre osztottam azon bűncselekményeket, amelyek a kiskorúak védelméhez fűződnek, amelyek a következőek:1. Speciálisan a kiskorúakat védő anyagi jogi szabályok, 2. Személyi szabadság elleni bűncselekmények, 3. Nemi élet szabadsága elleni bűncselekmények, 4. Internet hatása, 5. Egyéb minősített esetek.Ha gyermekek nem lennének, az egyik legcsodálatosabb dolog nem létezne a világon. Emiatt is szükséges őket a legnagyobb védelemben részesíteni, hiszen ők a jövő letéteményesei.