A Gangeszt a kezdetektől fogva istenségként tisztelték, és a partjain élők számára talán mindig is szent marad. Hol tengerként áradó, hol patakként csordogáló víztömege az állandóság és a folyamatos változás szimbóluma, amely fontos tudást közvetít az egymást követő nemzedékeknek: szenvedés és megváltás egy tőről fakad, a bűnnel szennyezett telket tisztára moshatja az áldozat.A Gangesz partján élő hinduk ezért eresztenek útjára a vízen aprócska kosárkáikban pár szem gabonát és egy égő mécsest rituális esti fohászuk során. A szertartás azt jelképezi, hogy a lemondással elnyerhető derűért valamit odaadnak önmagukból, engedik, hogy vágyaik és kívánságaik messze sodródjanak a folyó örökké eltűnő és örökké újjászülető hullámain.