Az Istenhez való közelség nem azon múlik, hogy mindennap misét hallgatok-e vagy sem. Természetesen a templomba járás erősíti a közösséghez való tartozást, azonban a hitnek akkor van igazán életszagú vetülete is, amikor vállalom a közösséget a legrászorultabbakkal, vagy éppen a betegeimmel. Hiszen a betegek sem azt várják elsősorban tőlem, hogy tűket szurkáljak beléjük, ez a kellemetlenebb része, hanem azt, hogy beszélgethessenek valakivel a problémáikról. Az a fontos, hogy valaki meghallgassa, emberszámba vegye őket. Nemrégiben én is megjártam a hivatalos egészségügy bugyrait, úgyhogy tapasztalatból tudom: befizetjük a vizitdíjat, kapunk egy cédulát, betáplálnak a számítógépbe, megnézik a leletet, fölírják a gyógyszert, és el vagyunk felejtve. Csak éppen a lélek hiányzik az egészből. A hitből fakadó szeretet.