Amikor a magyar olvasó -három évvel a könyv francia megjelenése és tizenhárom évvel keletkezése után- kézbe veszi Jacques Ellul posztumusz művét, a benne foglalt gondolatok már a keresztény teológia iszlámmal kapcsolatos reflexiójának tág és meglehetősen polarizált kontextusában nyerik el értelmüket. A szerző arra vállalkozik, hogy megvizsgálja, megfelelnek-e a valóságnak azok a közhelyek (nevezetesen hogy mindannyian "Ábrahám fiai", mindannyian "monoteisták" és "könyvvallás hívei" vagyunk), amelyekre hivatkozva a keresztények számára esetleg túlontúl leegyszerűsödik és elodázódik az iszlám vallás megértésének sürgetése és a vele való párbeszéd valóságos alapjainak kutatása.