Fogyasztó vs. közszolgáltató

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Igen fontosnak tartom a fogyasztóvédelmi jog területét, ezen belül is az eljárás menetében rejlő lehetőségek megismerését, ezért választottam szakdolgozatom témájául ezen jogág egy kicsiny szeletét. Ahogy minden létfontosságú, és a hétköznapokban gyakran előforduló szerződés, így a fogyasztói szerződés alapvető szabályozása is megtörtént a kereskedelem megjelenésével. A fogyasztóvédelem az irányadó jogszabályokon keresztül biztosítja a fogyasztók számára a védelmet, ily módon megteremti a fogyasztó és a vállalkozás közötti egyensúly elméleti lehetőségét. A fogyasztók által igénybevett szolgáltatások közül az egyik legfontosabb a közüzemi szolgáltatás, hiszen az összkomfortos ingatlanok mindegyike rendelkezik legalább víz - gáz (vagy más fűtés) – áramszolgáltatással. Ezen, a mindennapi életben kiemelkedően fontos létszükségletet kielégítő szolgáltatással kapcsolatos mindennemű változás, probléma kényesen érinti a fogyasztókat, ezért a hatóság nagy hangsúlyt helyez ezen terület ellenőrzésére. Bárkivel előfordulhat, hogy a fogyasztói szerződés megkötésekor, vagy azt követően sérelem éri. A fogyasztókat oly módon kell oktatni, hogy tudják, ha méltánytalannak tartják a szerződéses jogviszonyban a vállalkozás eljárását, milyen lehetőségeik vannak, hogyan érhetik el az akár mindkét fél számára megnyugtató megoldást. A tudatos fogyasztónak nem kell ismernie minden egyes, őt érintő szabályozás teljes tartalmát, de tudnia kell annak meglétéről, és az alapvető szabályokról. A tapasztalatok alapján elmondható, hogy a fogyasztóvédelmi oktatásokat követően a reklamációk, problémák igen nagy része orvosolható a tudatos fogyasztói magatartással. Amennyiben a fogyasztó – ahogy az tőle alapszinten elvárt -, a szerződés megkötése előtt, vagy probléma, kérdés felmerülése esetén a szerződéskötést követően megfelelően informálódna az őt érintő jogszabályokról (pl. arról, hogy a közüzemi számlát az esedékességig meg kell fizetni, különben kikapcsolják a szolgáltatást), akkor nem lenne szükség védelemre, vagy legalábbis nem olyan szinten és mélységben, mint jelenleg. A fogyasztói társadalom egy másik rétege viszont úgy gondolja, hogy őt akkor is mindenáron megilleti a védelem, ha a felmerülő problémát alapvetően az ő tevőleges, elismert szerződésszegése okozta. A kérdés adott: érdemes-e azokat a fogyasztókat megvédeni, akik nem gondolkoznak racionálisan?

Leírás
Kulcsszavak
Fogyasztóvédelem
Forrás