Általános iskolás tanulók természettudományos fogalmi rendszerének vizsgálata szóasszociációs módszerrel
Fájlok
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Szakdolgozatomban olyan második osztályos tanulók természettudományos fogalmi struktúráját tanulmányoztam, akik korábban egy komplex természettudományos fejlesztő programban vettek részt. Az erdő témaköréhez kapcsolódó hat hívószóra (erdő, növény, víz, nap, meleg, fény) adott asszociációkat vizsgáltam szóasszociációs módszerrel. Az eredmények alátámasztják, hogy a fejlesztőprogramban résztvevő diákok gazdag természettudományos fogalmi rendszerrel rendelkeznek, különösen azon fogalmak esetében, melyekkel a hétköznapi életük során rendszeresen találkoznak. A fejlesztés hatásvizsgálatát is elvégeztem, hiszen olyan gyerekek asszociációit is vizsgáltam, akik nem vettek részt a programban. Az eredmények igazolják, hogy a program pozitív hatással van a kisdiákok természettudományos fogalmi rendszerének fejlődsére, mivel a fejlesztésben résztvevő diákok sokkal erősebb kapcsolatot teremtettek a hívófogalmak között, mint a fejlesztésben nem résztvevő társaik.