Vannak művészek, akiknek neve mintegy összeforr egy-egy nemzetével. Hollandiáról Rembrandt, Flandriáról Rubens, Spanyolországról Velázquez, Angliáról Turner jut azonnal az eszünkbe, ha festészetről van szó. Hasonló tekintélye van mind Magyarországon, mind a környezõ országokban Munkácsy Mihálynak: ha senki másét nem, az õ nevét mindenki ismeri. A múlt század utolsó negyedében a leghíresebb mûvészek közé tartozott, és párizsi mûtermében sürögtek-forogtak a látogatók és a megrendelõk, hogy találkozzanak a nagy múltú, távoli Hungária mesterével. A 20. század elején azonban feledésbe merültek a párizsi Salon hírességei meg a polgári szalonok kedvencei, és az addig háttérbe szorított impresszionisták és követõik váltak híressé. Munkácsyt is utolérte volna az elfelejtett divatos mesterek sorsa, ha mûvészete nem több a nagypolgári ízlés kiszolgálásánál. Azonban, talán épp kelet-európai származása miatt, képeinek jelentõs része Courbet és a barbizoniak mûvészetével rokon. Mély humanizmus fûti át õket, s bár nem rokonszenvezett az impresszionisták merész vállalkozásával, nem félt kipróbálni a természet ábrázolásának új módjait sem. Munkássága iskolát teremtett a magyar festészetben, de nem csupán helyi jelentõsége van: legszebb mûvei az egyetemes emberi kultúra vitathatatlan értékei közé tartoznak.Kötetünk megújult kiadása több mint hetven reprodukciót tartalmaz a festõ képeirõl, a bevezetõt, a képelemzéseket és a szómagyarázatokat Székely András írta.