A fizetésképtelenségi eljárások
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Szakdolgozatom témájául a fizetésképtelenségi eljárásokat választottam. A mai igen nehéz gazdasági, társadalmi életben többször hallhatjuk, hogy különböző, kisebb-nagyobb gazdálkodó szervezetek mentek csődbe, kerültek felszámolás alá. Azok a gazdálkodó szevezetek számára, akik a csődközeli állapotba, vagy csődbe jutottak, elengedhetetlenül fontos, hogy tisztában legyenek a lehetőségeikkel, a rájuk vonatkozó jogszabályokkal. Szakdolgozatomban szeretném feltárni a fizetésképtelenségi jog szabályanyagát, kialakulásának történetét, gyakorlati érvényesülését számos szerző nézőpontjából, figyelemmel az Európai Uniónak a magyar csődjog fejlődésére gyakorló hatásával. Szakdolgozatomat néhány, az adott téma szempontjából jelentős bírósági döntéssel is szeretném színesíteni, mert úgy vélem, hogy ezzel is teljesebb képet kaphatunk a csőd-, és felszámolási eljárás gyakorlati érvényesüléséről. Ugyanakkor megállapíthatjuk, hogy a csődeljárások száma mindig is elenyésző volt a felszámolási eljárásokéhoz képest, ezt támasztják alá a bevezető gondolatok között feltárt statisztikai adatok is. Végezetül megállapíthatjuk, hogy az Európai Unióba 2004. májusában belépett Kelet-Európai országok joggyakorlatában a csődtörvényt egyáltalán nem használják ki. Hogy ennek mi lehet az oka? Talán a csődeljárás bizonytalan kimenetelében, talán a szabályozás hiányosságaiban, vagy a tájékozatlanságban kell a választ keresni. Fontosnak tartom, hogy nem csak a jogban jártas, hanem a hétköznapi emberek is tisztában legyenek a szabályozás lényegével, milyen lehetőségeket kínál a csődeljárás a gazdaságilag bajba jutott gazdálkodó szervezetek számára.