Oroszország és Kína gazdasági fejlődésének összehasonlítása
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Dolgozatomban arra keresem a választ, hogyan fejlődött Kína és Oroszország gazdasága a kommunizmus ideje alatt, miért nem sikerült Oroszországban fenntartani a rendszert, miközben Kínában sikeresen fejlődik a gazdaság napjainkban is, szocialista irányítás alatt. Megvizsgálom az országok különböző gazdasági, történelmi és társadalmi adottságait, melyek közrejátszhattak a gazdasági fejlődésben. A 2008-as válság hatásaira és következményeire is kitérek, valamint arra, hogy miként sikerült helyreállítani a két ország gazdaságát, a válságot követően, illetve milyen sikerrel. Elsőként Oroszország és Kína történelmét tekintem át, egészen a kezdetektől. A következőkben azt az ideológiát elemzem, amelyet mind a két ország követett, illetve Kína még ma is követ. Fontosnak tartom bemutatni az országok gazdaságának helyzetét, illetve az egymással, és az Európai Unióval való gazdasági kapcsolataikat. Ezek után kitérek a 2008-as gazdasági és pénzügyi világválságra, főként arra, hogyan érintette Kínát és Oroszországot.