Kockázati tőke, mint vállalkozásfinanszírozási alternatíva
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A kockázatitőke-finanszírozásnak fontos szerepe van a nagy növekedési potenciállal rendelkező, innovatív vállalatok életének korai szakaszában. A kockázati tőkével finanszírozott vállalkozások szakágazati társaiknál gyorsabban növekednek, mivel a befektető szakértelmével, szakmai tapasztalatával illetve saját üzleti kapcsolatrendszerével is hozzájárul a vállalkozás sikeréhez. A kockázatitőke-befektetések tekintetében Magyarország az európai országok között igen előkelő helyen szerepelt az elmúlt években, amihez nagyban hozzájárultak a JEREMIE alapok, amelyek 2010 óta több milliárd Forint tőkét helyeztek ki hazai innovatív vállalkozásokba. A dolgozat célja a kockázatitőke-ágazat jobb megismertetése, valamint az első JEREMIE Program keretében megvalósult befektetések eredményeinek, jelentőségének és a program gazdaságra gyakorolt hatásának bemutatása. Ehhez elengedhetetlen a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások helyzetének ismerete, így dolgozatomat a hazai KKV-k bemutatásával kezdtem. Ezt követően számba vettem a különböző finanszírozási stratégiákat illetve vállalkozásfinanszírozási formákat. A dolgozat harmadik fejezetében a kockázati tőke részletes bemutatása következik, majd az ágazat vizsgálata után a kockázatitőke-befektetéseket meghatározó folyamatokat mutattam be. A dolgozat utolsó fejezetében bemutatásra került az Új Magyarország Fejlesztési Terv vállalkozásfejlesztési programjának részeként megvalósult Új Magyarország Kockázati Tőke Program. A dolgozatomat az első JEREMIE Program keretében megvalósult befektetések eredményeinek ismertetésével és gazdaságra gyakorolt hatásának bemutatásával zártam.