Napjainkban az egyik legnagyobb problémát a keletkező hulladékok mennyiségének csökkentése, valamint kezelése, újrahasznosítása és elhelyezése jelenti. Az egyre növekvő hulladékmennyiséget az urbanizáció, az ipari növekedés és a fogyasztói társadalom modellje, valamint a „hulladéktermelő” fogyasztói szokások eredményezik. A növekvő tendencia a szerves hulladékok, különös tekintettel a lakossági szennyvíziszap mennyiségének növekedését is maga után vonja. Az Európai Unió direktívái, illetve a hazai szabályozási rendszerek egyértelműen fogalmaznak arra vonatkozóan, hogy a depóniákban elhelyezett, illetve elhelyezendő szerves, biológiai úton bontható hulladékok mennyiségét csökkenteni kell.

A szennyvíziszap felhasználásának egyik lehetőségét adja közvetlen mezőgazdasági elhelyezése, de ennek feltételei nem minden esetben biztosítottak, ráadásul a szennyvíziszap bizonyos tulajdonságai (pl. nehézfémtartalom, túlzott nedvességtartalom) közvetlen kijuttatását korlátozhatja.

A legkézenfekvőbb megoldást a biológiai kezelés, úgymint a komposztálás, illetve biogáz előállítás jelentheti. A komposztálás során keletkező végtermék kiváló tápanyag-potenciállal bír, hatással van a talaj biológiai állapotára, illetve szervesanyag-bázisa megakadályozhatja a talaj degradációs folyamatokat.

Kutatásaim során a debreceni A.K.S.D Kft. Komposztáló telepén kialakított, szennyvíziszapra, fanyesedékre és szalmára alapozott, nyílt prizmás komposztálási technológiát vizsgáltam. A helyszín mintavételezés, illetve hőmérsékletmérés mellett laboratóriumi körülmények között vizsgáltam a komposzt reflektancia értékeit a hidraulikus tartózkodási idő során. Dolgozat célja, a reflektancia, mint mutató alkalmazhatóságának vizsgálata a komposztérettség meghatározásában, illetve a direkt módon mért hőmérséklet és az indirekt úton meghatározott refelektancia közötti összefüggések vizsgálata volt.